Sziasztok!
Nos, úgy döntöttem, hogy újra megnyitom a blogomat és visszatérek. Az eddigi történteim ugyanúgy megtalálhatóak, mint eddig nem törlöm le őket, hátha valaki esetleg el szeretné olvasni.
Az utolsó be nem fejezett művemet nem tudom, hogy mikor fogom folytatni, nem tudom mit hoz a jövő az egy kicsit már megfáradt volt, így pihentettem. Az új vagyis annyira nem új csak még nem tettem közkincsre történet kicsit másabb, mint az eddigiek. A szereplő választásból is jól látszódik, hogy nem egy felkapott fanfiction alanyt választottam, hanem egy kevésbé megosztó személyiséget. De nem szeretném tovább húzni, felteszem az első részt! Jó olvasást mindenkinek és igazán jól esne, ha kapnék pár sor kritikát!
Puszi, Nikíí
Nos, úgy döntöttem, hogy újra megnyitom a blogomat és visszatérek. Az eddigi történteim ugyanúgy megtalálhatóak, mint eddig nem törlöm le őket, hátha valaki esetleg el szeretné olvasni.
Az utolsó be nem fejezett művemet nem tudom, hogy mikor fogom folytatni, nem tudom mit hoz a jövő az egy kicsit már megfáradt volt, így pihentettem. Az új vagyis annyira nem új csak még nem tettem közkincsre történet kicsit másabb, mint az eddigiek. A szereplő választásból is jól látszódik, hogy nem egy felkapott fanfiction alanyt választottam, hanem egy kevésbé megosztó személyiséget. De nem szeretném tovább húzni, felteszem az első részt! Jó olvasást mindenkinek és igazán jól esne, ha kapnék pár sor kritikát!
Puszi, Nikíí
1. rész: Újra itthon
Nos, újra itthon vagyok. A napszemüvegemet lecsúsztattam a
szememre, a copfba fogott hajamon még egyszer végig simítottam és elindultam. Magabiztos
léptekkel sétáltam végig a terminálon. A tekintetemmel egy sofőrt kerestem, de
helyette az egész családomat találtam. Persze, mint mindig most is a VIP
helyiségben vártak rám. De hát mit várok, hiszen az édesapám Mihail Prohorov az
Onexim csoport főrészvényese ez által egy milliárdos. Édesanyám pedig egy
kiégett modell, aki ma már divattervezéssel foglalkozik, és nem hiányozhatott a
húgom sem, aki a család legnormálisabb tagja. Mosolyt erőltetettem az arcomra
és úgy folytattam tovább az utamat feléjük. A biztonságiak kérdés nélkül
átengedtek.
- Sziasztok – mindenkit megöleltem.
- Jó végre látni – adott kép puszit apa, igazából egy nagyon
is normális és rendes apa csak néha rájön az üzletember mánia és olyankor
kibírhatatlan.
- Haza tért a tékozló lány – közölte flegmán anyám.
- Én is örülök neked – sosem volt jó a kapcsolatunk. Ő
mindig is egy modellt akart belőlem nevelni, de engem nem kötnek le a ruhák a
sminkek és a kamerák. Szeretem a divatot, de örökmozgó vagyok, így nem tudnék
nyugton maradni, ha egy fotózásról lenne szó.
- Katja, egyre szebb vagy – szorosan magamhoz öleltem a
kishúgom. Meglátszik, hogy anyám kezelésbe vette, szép lassan topmodell lesz
belőle.
- Miért is kellett haza jönnöm?
- Beszélnünk kell veled és ez nem telefon téma – váltott
komoly hangnemre apa.
- Rendben, akkor végre haza mehetnénk? Egy táncóráról jövök,
és hulla vagyok.
- Persze, a kocsi készen áll – elindultunk a tömegen
keresztül, ahol mindenki minket figyelt. Ezt nagyon utáltam már kiskoromban is,
ha valaki meghallotta azt a nevet, hogy Prohorov már rögtön
királykisasszonyként kezeltek. Részben ezért is léptem le Spanyolországba ott
legalább normális életet élhetek és csak egy egyszerű lány, vagyok a sok közül.
Az autóút a szokásosnál is hosszabb volt, végig magamon éreztem anyám lenéző
tekintetét. Haza érve azonnal berohantam a házba, vagyis inkább a villába
ugyanis itt rajtunk kívül még vagy 3 -4 család simán élhetett volna. Felmentem
a szobámba, ahol minden ugyanúgy volt, ahogy azt hagytam. A falakon poszterek,
a polcokon cd-k és mese figurák, rengeteg plüss. Ledőltem a hatalmas ágyamra és
minden régi emlék a felszínre tört. A felhőtlen gyermekkor, a sok hazug barát,
a féktelen bulik. Milyen boldog voltam akkor, de ma már tudom, hogy az a
boldogság nem volt igaz csak egy cukormázas álomkép. A sok barátból ma már egy
sincs meg, szerintem azt se tudják, hogy hol élek jelenleg. Nagyon örülök, hogy
leléptem innen, ez az élet nem nekem való. Otthon Barcelonában minden más, az
emberek kedvesek, vidámak és szeretetre méltóak, míg itthon mindenki csak az
üzlettel foglalkozik, és csak az számít, hogy kinek van több milliója. Pár órát pihentem, majd lezuhanyoztam és utána
lesétáltam a konyhába, ahol pár szobalány
tevékenykedett.
- Mit szeretne Tamara kisasszony? – kérdezte meg az egyik
idősödő nő.
- Csak egy szendvicset, de mielőtt felajánlaná, hogy
megcsinálja elkészítem magamnak – mosolyogtam rá.
- Ahogy parancsolja.
Nem értem, hogy miért van erre szükségünk, anyám igazán megtanulhatott volna főzni, amióta az
eszemet tudom azóta szakácsok főztek nekünk, sosem láttam azt, hogy anya itt
állna és valami finomságot készítene a családnak. Pedig kislányként én is szerettem
volna a konyhában sertepertélni, de nekem ez sohasem adatott meg. Miután
elfogyasztottam a szendvicsemet átsétáltam a nappaliban, ahol a húgom tv-zet és
valamilyen felismerhetetlen italt szürcsölt.
- Végre tudunk személyesen is beszélni – huppantam le mellé.
- Igen, már nagyon hiányoztál – mosolygott rám én pedig
közelebb csúsztam hozzá és megöleltem.
- Mesélj mi történt veled, amióta nem beszéltünk – felhúztam
a lábaimat törökülésbe.
- Hát – letette azt az ismeretlen üdítőt az asztalra –
mostanában egyre több fotózásra hívnak meg és lehet, hogy szerepelni fogok egy
reklámban is.
- Ez nagyszerű, gratulálok – adtam neki egy puszit – akkor,
gondolom anya örül – komolyodtam el.
- Igen, nagyon is. Azt mondta, hogy jobban örül nekem, mint
anno a saját a sikereinek – közölte vidáman, majd miután rám nézett
elkomorodott – bocsánat.
- Semmi baj, már megszoktam, hogy számára te vagy a
legfontosabb – próbáltam mosolyt erőltetni az arcomra. Sosem mutattam ki, de
nagyon fájt, hogy ilyen velem. Tudom, nem vagyok egy minta gyerek, de akkor is
a lánya vagyok. Nekem is, szükségem lett volna rá nem is egyszer, de ő mindig
ellökött magától.
- Tamara, végre meg vagy – jelent meg az előbb említett
személy. Mint mindig most is úgy nézett ki, mint akinek bármelyik pillanatban a
kifutón kellene lennie.
- Eddig is itt voltam – vágtam vissza.
- A modorod még most is tűrhetetlen, de most nem ezért
jöttem. Apád beszélni szeretne veled a dolgozószobájában, megtalálod – sarkon
fordult és ott hagyott minket.
- Akkor jobb lesz, a megkeresem – fordultam Katja felé.
Végig sétáltam a hosszú folyosón, aminek a végében egy
hatalmas terem volt. Bekopogtattam, majd beléptem.
- Itt vagyok – leültem az egyik székre.
- Rendben - a kezében lévő aktát letette és rám nézett –
holnap Vyborgba fogunk utazni, mert van egy elég fontos üzleti ügy, amit el
kell intéznünk és ebben neked is, kell a segítséged.
- Én nem értek az üzlethez – ráztam meg a fejem.
- Tudom - mosolyodott el - nem is tudom, hogy hogyan is
kellene elmondanom, mert biztosan ki fogsz akadni – vakarta meg a fejét.
- Bökd már ki apa.
- Támogatni fogok egy sportolót, de a cég nem nagyon rajong
az ötletért, ezért azt mondtam neki, hogy azért kell ezt tennem, mert a srác a
vőlegényed – félve nézett rám.
- Tessék? – pár oktávval feljebb szólalt meg a hangom.
- Nyugi nem kell hozzámenned csak eljátszanod – védekezően
felemelte a kezeit.
- Normálisak vagytok? – felálltam és fel-alá járkáltam –
Anyám ötlete volt ugye? – idegesen beletúrtam a hajamba.
- Az nem számit, hogy ki találta ki. Egyébként meg ismered a
srácot, és ha nem haragszol még rengeteg munkám van – tért vissza a
papírjaihoz.
- Az istenért sem szeretnélek zavarni – bevágtam magam után
az ajtót és az emeletre szaladtam. Bekapcsoltam a kedvenc zenémet és max
hangerőn hallgattam, nem érdekel senki sem. Gyűlölöm a családom. http://www.youtube.com/watch?v=GdZn7k5rZLQ&feature=related
Szia!
VálaszTörlésNos ideértem. Nekem tetszik ez a sztori már ez alapján. És én szerencsésnek mondhatom magamat hogy már olvashattam az első egy-két részt. Olyan valóságos a sztori, de mégsem teljesen. Nem tudom megmagyarázni, hogy miért. Hisz ez nagyon könnyen előfordulhat bárkivel, hogy belekényszeríti a családja, egy ál házasságba, esetleg kényszerházasságba, de mégis kicsi az esélye, hogy pont olyannal akit ismer. Remélem érted mire gondolok. annak ellenére, hogy az apja milyen, nekem szimpatikus, az anyját pedig nem értem meg. Bár sok ilyen anya van...
Örülök neki, hogy belekezdtél. Nagyon kíváncsi vagyok a folytatásra! És csak így tovább!
Ui.:Jaj az Egyfolytában megyek tovább, és tovább linkje megváltozott. Kicserélnéd? Meg majd a Cesces blogodnál is? :$ ezer köszönet előre is! http://egyfolytabanmegyektovabb.blogspot.hu/
puszillak, D.