31. rész

Azt hiszem már meg sem kell említenem, hogy szinte semmit sem aludtam az éjjel, de egyáltalán nem bántam. Kimásztam a párom öleléséből és a konyhát céloztam meg, hogy készítsek magamnak egy jó erős feketét. A pultnak dőltem és mint oly sokszor most is az udvart figyeltem, immáron tavasz van és odakint milliónyi virág teszi színesebbé az így is lenyűgöző tájat. Szerettem itt élni, de nem maradhatok örökre Kimi nyakán, hiszen neki is van saját élete. Hatalmas sóhajjal fordultam a mosogató felé, hogy belerakjam a poharat, amikor valaki a hátam mögé lépett és a vállamra rakta a kezét. Egy érintésből tudtam, hogy ki az és mosolyogva fordultam meg.

- Jó reggelt! – adtam neki egy puszit.

- Neked is! – megölelt és én is kaptam egy puszit.

- Hogy- hogy ilyen korán felébredtél?

- Az az igazság, hogy fogalmam sincs – mosolygott. – viszont te elég ramatyul nézel ki.

- Köszönöm – fintorogtam.

- Bocs, de ez van. Nem aludtál vagy, túlságosan lefoglalt valaki?

- Nem, nem tudtam aludni.

- Túlságosan izgatott vagy a költözés miatt? – töltött magának egy kis kávét.

- Igazából nem, fogalmam sincs, hogy miért nem tudtam normálisan aludni.

- Hmm. a kishúgom máris itt hagy – bánatosan mosolygott rám.

- Nem hagylak el örökre csak elköltözök.

- Jó-jó tudom és azt is, hogy én vettem neked a házat, de fura lesz, hogy nem leszel itt, már megszoktam, hogy velem vagy – szeretem, amikor ennyire kimutatja az érzéseit és nyoma sincs a Jégember maszknak, igaz, hogy előttem sosem titkolta az érzéseit és ez fordítva is igaz volt, még ha ritkábban is találkoztunk az elmúlt  4-5 évben, akkor is egy-egy tekintettből értettük egymást.

- Te is hiányozni fogsz – odasétáltam hozzá és megöleltem.

Segített a reggeli elkészítésében aztán miután mindennel készek voltunk, mindketten visszamentünk a szobánkba, hogy szóljunk a párjainknak. Ahogy Patrick-re néztem hirtelen bűntudatom támadt, nagyon szégyelltem magam, talán mégsem volt olyan helyes dolog az a sok-sok sms. Reggeli után összeszedték a fiúk a dobozokat és elindultunk az új otthonom felé. Nem volt annyira sok cuccom, hiszen eleve pár bőrönddel érkeztem Svájcba. A bútorok már be voltak pakolva nekem csak meg kellett töltenem a szekrényeket. A dobozokat behozták a nappaliba a srácok utána Kimi elköszönt és magunkra hagyott minket. Nagyon jó hangulatban pakolgattunk olyanok voltunk, mint a friss házasok. A nappali lett kész a leghamarabb, hiszen ide alig kellett valamit kipakolni, csupán pár fényképet tettem ki illetve a DVD-imet pakoltam ki a polcra. Este 5 órára sikerült otthonossá varázsolnunk a lakást, pár apróság még hiányzott, de azokat, majd a napokban pótolni fogom.

- Holnap jövök – húzott magához Patrcik.

- Rendben – szorosan hozzábújtam.

- Sajnálom, hogy az első estédet egyedül kell töltened, de sajnos ezt most muszáj elintéznem – megsimogatta az arcom.

- Még lesz alkalmunk sok-sok estét együtt tölteni – megcsókoltam.

Hosszas búcsúzkodás után útjára engedtem és kissé szomorúan sétáltam be a nappalimba, hogy leüljek a kanapéra. A telefonomat a kezemben tartottam és sokat gondolkoztam azon, hogy felhívjam-e, de végül egy másik számot tárcsáztam, Noncsiét. Szükségem volt egy olyan személyre, akivel beszélhetek erről az egészről. Félóra múlva már kettesben ültünk itt.

- Mi a baj? – tette fel óvatosan a kérdést.

- Nem tudom, annyi minden kavarog a fejemben és a szívemben is.

- Összevesztetek? – a kezemre tette a kezét.

- Nem – mosolyodtam el. – Csak azt hiszem elkövettem egy óriási hibát, nem csaltam meg, még mielőtt arra gondolnál.

- Akkor mit tettél?

- Összezavartam az eszem és a szívem.

- Ezt most nem értem.

- Tudod jól, hogy Sebbel nagyon jól kijövünk, de úgy érzem átléptem egy bizonyos határt, és ezt talán nem kellett volna megtennem. Egyre többet beszélek vele telefonom, tegnap egész éjjel SMS-eket küldözgettünk egymásnak és talán csak én gondolok ebbe az egészbe többet, de úgy tűnik, hogy Seb is kezd rám másként gondolni.

- Mit érzel Seb iránt?

- Szerettem, de csak mint barátot, persze szerettem azt is, ha a közelembe van és néha mikor megölel olyan érzésem van, hogy de jó lenne, ha esetleg nem csak, mint barát ölelne meg – a fejemet a tenyereim közzé hajtottam – nem értem magamat. Patrickbe viszont szerelmes vagyok, mert nem rég ment el, de már is hiányzik.

- Szerintem jobb lenne, ha egy időre nem találkoznál Sebbel, hogy tisztázni tud az érzéseidet. Lehet, hogy ez csak egy fellángolás és semmi más, ha meg nem múlik el, akkor talán el kell, majd azon gondolkodnod, hogy melyik srácod is szeretted valójában.

- Köszönöm – megöleltem – és azt, hogy eljöttél. Amióta elhagytam Spanyolországot nincs egyetlen egy barátnőm se, akivel beszélhetnék. Az eddigi dolgaimat csak Kimssel tudtam megbeszélni, de az nem olyan, neki azért nem mondhatok el minden csajos témát.

- Én köszönöm, hogy barátként tekintesz rám, én is nagyon megkedveltelek.

Valamennyire sikerült helyretennem a dolgokat magamban és elhatároztam, hogy megfogadom Noncsi tanácsát és nem beszélek Sebbel, de mint minden elhatározásomat ezt se sikerült teljes mértékben betartanom, hiszen, amikor megláttam a nevét a telefonom kijelzőén azonnal felvettem és nem is olyan sokkal később már itt állt velem szemben.

- Szia – mosolygott rám, amitől a szívem nagyot dobbant.

- Szia, gyere be – invitáltam beljebb.

- Nagyon szép lett – nézett körül és a kezembe nyomott egy üveg vörösbort.

- Köszönöm szépen és a bort is. – adtam neki két puszit és parfümje ismételten megbabonázott.

- Igazán nincs mit. Hogy- hogy egyedül vagy?

- Patricknek akadt egy kis elintéznivalója – két borospohárral a kezembe tértem vissza.

- Így az első estédet egyedül töltöd, vagyis nem, mert itt vagyok én – kivette a kezemből az üveget és öntött mindkettőnknek.

- Pontosan, most már nem vagyok egyedül –mosolyogtam és belekortyoltam a borba.

Rengeteget beszélgettünk és közben egyre jobban fogyott a bor. A TV-t kapcsolgattuk, hátha találunk valami értelmes műsort, de miután egyetlenegyet sem találtunk betettünk egy DVD-t. Fogalmam sincs, hogy mikor és hogyan kötöttünk ki a kanapén fekve csak arra emlékszek, hogy nagyon-nagyon fáradtnak éreztem magam és még közelebb húzódtam hozzá. Az álom a karjai között ért utol.