2011. június 20., hétfő

9. rész

Sziasztok! 
Köszönöm a kommenteket mindenkinek. Hétvégéik nem lesz rész, talán szombaton hozok egyet. Most nem szeretnék komment határt megszabni, de azért reménykedek benne, hogy írni fogtok. 
Szeretném megköszöni Carlie-nak a díjat, holnap kifogom rakni. Köszönöm még egyszer csajszim (L)

Felsétáltam a szobámba és ledőltem az ágyamra. Igazából nem tudom, hogy miért vagyok ilyen Sebbel, mert nem ártott nekem semmit sem, sőt még ismerni sem ismerem. De valami különös van benne, csak nem tudom, hogy mi. Nem akartam ezen tovább gondolkodni, így inkább bekapcsoltam a tv-t és arra próbáltam koncentrálni. A hasam hamarosan jelzett, hogy tényleg ideje lenne egy kis ételt magamhoz venni. Fáradtan és éhesen botorkáltam le a konyhába. Leérve a földszintre teljes csend fogadott. A nappaliban, a konyhában és még Kimi dolgozószobájában is csend honolt. Fogalmam sincs hová tűntek a fiúk. Konyhában, mint mindig katonás rend volt. Először a hűtőhöz sétáltam és kivettem egy kis süteményt. Nem épp ez a legjobb vacsora, de mivel mást nem találtam, ami gyorsan tudná csillapítani az éhségemet, ezért most a süti is megteszi. Miután megettem az egészet neki láttam a vacsora elkészítésének. A levest felkésztetem, a húsokat bepácoltam és a köretet is előkészítettem. Többször is szédülni kezdtem ilyenkor meg-megálltam egy pillanatra. A reggel beadott gyógyszer hatása kezdett megszűnni. Bekapcsoltam a rádiót és halk zene belengte az egész konyhát. Épp az egyik kedvenc Shakira számomat adták és egyszerűen nem bírtam ki, táncolni kezdtem. Az asztal felé hátráltam és az egyik csípőmozgást utánoztam, amit a klipből lestem el, amikor valakinek neki ütköztem. Az illető a csípőmre csúsztatta a kezét és közel húzott magához, majd ő is mozogni kezdett. Ahogy elhallgatott a zene úgy tértem vissza a valóságba. Riadtan ugrottam arrébb és amikor megfordultam meglepődve néztem arra a személyre, aki az előbb közel került hozzám.
- Te… mit keresel itt? – habogtam.
- Most értem vissza és megláttalak – felelte mosolyogva.
- Kimi merre van? – hátráltam.
- Még elment elintézni néhány dolgot – vont vállat – miért menekülsz?
- Menekülök? Ne képzelődj kis herceg – az étel felé fordultam.
- Miért vagy ilyen? – a konyhapultnak dőlt - Nem is ismerjük egymást, de te már rögtön bunkózol. Én hülye meg próbálok kedves lenni hozzád. Ha megbántottalak, akkor bocsánatot kérek még egyszer. Most is undorral néztél rám, amikor megtudtad, hogy én táncolok veled. Mit ártottam neked?
- Semmit – motyogtam magam elé. – nem lehetne ezt a beszélgetést felfüggeszteni?
- De, miért ne lehetne – morcosan sétált ki a konyhából.
Dühösen pakolgattam tovább a konyhában, de nem rá haragudtam, hanem magamra. Valóban semmit sem tett, sőt mindig próbál kedves lenni velem, de én folyamatosan durva szavakkal és tettekkel elutasítom. Nem szándékosan, egy hang azt súgja, hogy tartsam magam távol tőle. Teríteni készültem, amikor megcsörrent a telefon. Egy kicsit vártam hátha valaki felveszi, de miután az 5. csörgésnél se vették fel így odaléptem és a kezembe vettem a ki készüléket.
- Halló – szóltam bele.
- Szia, Jenni te vagy az? – egy bizonytalan női hangot fedeztem fel a túloldalon.
- Nem, én Lahja vagyok. Miben segíthetek?
- Értem – komorult el – Kimivel szeretnék beszélni?
- Sajnos őt most nem tudom adni, reggel óta nem láttam. Bár lehet, hogy ez óta már valamelyik lány ágyában fekszik – nevettem fel – üzensz neki valamit?
- Csak annyit mondj meg neki, hogy Noncsi kereste – bontotta a vonalat.
Felfirkantottam egy lapra a nevet és a hűtőre ragasztottam. Lassan elkészült a sült hús is, és mivel untam magam kimerészkedtem a nappaliba, ahol Sebastian tv-zet. Nem nézett rám, a tekintette végig a képernyőn pihent. Amikor kezdett már kínossá válni a helyzet, akkor toppant be Kimi.
- Sziasztok. Mi ez a kripta hangulat fiatalok? – fordult felénk mosolyogva.
- Semmi – vágtuk rá egyszerre.
- Ez aztán az egyetértés – nevetett tovább – nagyon finom illatok szállnak a konyha felől – indult meg az említett helyiség felé.
Pár percen belül már az asztal körül ültünk és vidáman fogyasztottuk el a vacsorát. A fiúk szinte az összes kaját eltüntették. A tányérokat szedtem le, amikor megszólított Kimi.
- Nem keresett senki sem?
- Egy lány, de leráztam azzal, hogy biztosan egy másik csajjal vagy – vigyorogtam rá – várj, megkeresem a nevét, mert felírtam.
- Ügyes kislány – nevetett fel.
Bevittem a konyhába a mosatlanokat, majd visszafelé lekaptam a hűtőről a papírt és Kimi orra alá dugtam.
- Tessék, ő kereset – leültem.
Először csak szótlanul és rezzenés mentes arccal nézte lapot, majd lassan rám emelte a tekintetét.
- Mit is mondtál neki?
- Azt, hogy valószínű egy másik lánnyal vagy – vontam vállat.
- Lahja, Noncsi az a lány, akiről beszéltem – felugrott és a dolgozószobája felé sietett.
- Ezt jól elcsesztem – ingattam meg a fejem.
- Nyugi, nem lesz semmi baj – mosolygott rám Seb és megfogta a kezem.

6 megjegyzés:

  1. akkor is én leszek most az első!
    ezaz, utálja csak nyugodtan, rúgjon belé, ahol csak tud, bántsa, amíg lehet :D jókislány XD nem kell kímélni :D
    Gondoltam, hogy nem kellett volna az a másik csajjal van beszólás XD kíváncsi vagyok, hogy fogja ezt most kimagyarázni :D
    a díjat meg ne nekem köszönd, hanem magadnak(L) vagyis inkább én köszönöm neked :)
    pusziii

    VálaszTörlés
  2. naggyon jóóóóó
    ezaz további izgalmakat :)
    am van egy olyan mondás, hogy valakit csak azért utálunk mert belé tudnánk szeretni :D
    szóval így már mindent érteni :P
    puszi: Dóóóri

    VálaszTörlés
  3. Erre rátapintott szegény lány....Reméljük Noncsi veszi a lapot és nem tett keresztbe Kiminek.
    Seb aranyosan próbálkozik, kíváncsi vagyok mi lesz a kis herceggel :D

    Várom a folytatást.

    Puszi: Timcsy

    VálaszTörlés
  4. Szia Nikiim!

    Nagyon szuper rész lett! ♥ ♥ ♥
    Lahja remélem nem kavart be jobban a kelleténél, Kimi reakcióját teljesen el tudtam képzelni. Nagyon-nagyon tetszik!
    Még mindig Team Patrick! :P :)

    Pussz,
    Noncsi

    VálaszTörlés
  5. Szia,
    hát bonyolódnak az események annyi biztos...Remélem azért Kimi meg tudja beszélni ezt az egészet Noncsival és nem lesz kettejük között galiba. Seb meg nagyon kedvesen próbálta megvigasztalni főhősnőnket, reméljük kicsit felenged az irányába...
    Jó rész lett, várom a következőt...
    Novum

    VálaszTörlés
  6. Nagyon jó rész lett! Kiváncsi vagyok mi lesz Sebivel meg Lahjával :D Noncsi majdcsak nem haragszik meg!
    Gratula! (:
    Alíz

    VálaszTörlés