43. rész

Sziasztok! 
Meghoztam az új részt, és köszönöm a kommenteket. Amint, láthatjátok kicsit megújult a blog külseje remélem elnyeri a tetszéseteket. 
Ehhez a részhez is 5 komment lesz a határ. 

Óvatosan nyitottam be a kórterembe. Kezem-lábam remegett. A legelső dolog, amit megpillantottam az egy mosolygós srác volt. A könnyeimet törölgetve sétáltam oda hozzá.

- Szia – mosolyodtam el.

- Szia angyalka – még elég rekedt volt a hangja.

- Már nagyon – nagyon hiányoztál – végre összekulcsolhattam az ujjainkat. Ahogy hozzámért melegség futott végig rajtam, és újra azt éreztem, hogy élek.

- Sajnálom – nem nézett a szemembe helyette inkább a takarót figyelte.

- Mit?

- Ezt az egészet. Hülye voltam azon az estén, és tudom, hogy te nem ezt vártad tőlem. Azt is sajnálom, hogy ilyen veled az apám. Igaz azt nem tudom, hogy azóta változott-e a helyzet- rám pillantott, de válasz helyet csak megráztam a fejem, ezzel jelezve, hogy minden olyan, mint ezelőtt 2 hónapja – gondolhattam volna, hogy semmit sem tettelek annak az érdekében, hogy ez megváltozzon. Mit is vártam? – fakadt ki.

- Kérlek, nyugodj meg – simogattam meg a karját.

- Hogy tudnék megnyugodni mikor továbbra is, utálja az apám azt a nőt, akit a világon a legjobban szeretek? Olyat ne kérj tőlem, amit nem tudok teljesíteni – egyre akaratosabb volt, közben kirántotta a kezét az enyémből.

- Lewis kérlek legalább egy, kicsit nyugodj meg. Nem akarok veszekedni veled. Csak egyszerűen élvezni ezt a pillanatot – lehajtottam a fejem és hagytam, hogy ismét elfátyolosodjon a tekintettem.

- Nem akartalak megijeszteni – szólalt meg hosszas hallgatás után – csak tudod, nem tudom elhinni, hogy minden ugyanolyan maradt – nehézkesen felült, és megpróbált magához húzni, de nem igazán sikerült neki.

- Pedig elhiheted semmi sem változott meg – letöröltem a könnyeimet, és az ajtót néztem.

- Gyere ide – érintette meg a karom – nem tudok odáig nyújtózkodni – mosolyogott rám.

- Ahj, nem tudok neked nemet mondani – közelebb csúsztam hozzá, és végre a karjaiba zárhatott.

- Ez az érzés már nagyon hiányzott – simogatta hajam.

- Nekem is – még szorosabban hozzábújtam.

Az egyik orvos zavarta meg a romantikázásunkat. Ahogy belépet rögtön szétrebbentünk.

- Elnézést nem akartam zavarni, de ideje megvizsgálni az urat!

- Akkor én most megyek, majd még visszajövök – adtam neki egy puszit – Szeretlek – suttogtam – viszlát – intettem az orvosnak.

Kint mindenki mosolyogva fogadott. A könnyeimmel küszködve számoltam be nekik, hogy mi is történt bent, de Lewis kiborulásáról nem szóltam egy szót sem. Anthony is itt volt, és végig engem figyelt.

- Szerintem én most megyek, majd még visszajövök – adtam két puszit Lindanak és Nicknek – Anya te is jössz? – tekintettem fel, de sehol se láttam, viszont tőlünk nem messze meghallottam a hangját. Rohamléptekkel közelítettem meg a kórház egyik eldugott kis sarkát.

„ – Na idefigyelj nekem most már rohadtul elegem, van ebből. Nem tudom mi bajod, van a lányommal, és miért azt a kis plasztik picsát akarod mindenáron a fiad mellé. Viszont egy valamit jó lenne, ha megjegyeznél: nem neked kell döntened a fiad helyet” – szinte már kiabált vele, amikor oda értem.

- Anya menjünk – megfogtam a kezét és elhúztam onnan.

- Nem értem, hogy hogy tudott Linda egy ilyen bunkóhoz feleségül menni – egész úton dühöngött.

- Kérdezhetek valamit? – már Lewis nappalijában ültünk.

- Persze.

- Miért estél neki Anthonynak?

- Először is azért, mert tudtam, hogy miket mondott eddig neked, és már nagyon meg akartam neki mondani a magamét. És türtőztettem is magam egy ideig, de miután olyan lenézően nézett rád, utána elborult az agyam. Röviden ennyi – mosolygott rám.

- Utánozhatatlan vagy – nevettem el magam.