2010. december 28., kedd

42. rész

Sziasztok!
Meghoztam a következő részt, és köszönöm az előzőhöz a kommentárokat. Most 5 kommi lesz a határ.


Pár óra pihenés után egy furcsa érzés tört rám. Egy hang azt súgta, hogy most rögtön be kell mennem a kórházba. Gyorsan kiugrottam az ágyból, és a fürdőszobát céloztam meg. Nagy nehezen sikerült emberi külsőt öltenem. Igaz még mindig látszott a szememen, hogy alig pár órája mennyit sírtam. Amíg öltöztem hívtam egy taxit. Mire mindennel készen lettem addigra meg is érkezett a megrendelt jármű.
Ahogy átléptem a kórház küszöbét egyre idegesebb lettem. Éreztem, hogy valami történni fog. A folyosó teljesen kihalt volt. Csak a magassarkúm kopogása keltet zajt. Lewis szobája a folyosó végén volt. Meglepődtem, hiszen senki se volt előtte a családtagok közül. Az egyik biztonsági őr biccentet majd beengedett a kórterembe. Oda sétáltam az ágyához és megfogtam a kezét. A legapróbb változásnak sem adta a jelét, de az orvos tanácsát megfogadva beszélni kezdtem hozzá.
- Szia, drága! Újra itt vagyok, de te még mindig nem keltél fel. Pedig már nagyon örülnék, ha újra visszatérnél hozzánk, hiányzol – megsimogattam az arcát – és talán én se csinálnék annyi hülyeséget – ezt inkább már csak magamnak suttogtam.
Elmeséltem neki a napjaimat, de a Fernandos esetet kihagytam. Pedig legszívesebben elmondtam volna neki, de így úgyse tudna rá reagálni, és nem akarom kihasználni a helyzetet. Időközben megérkezett az anyukája is. Linda is mesélt neki a családról. Amíg ők ketten „beszélgettek” addig én az ablakhoz sétáltam és a kórház kertjét figyeltem. Pár beteg gyerek kint játszadozott a szüleivel és a nővérkékkel. Teljesen elterelte a figyelmem a kinti világ, de az éles monoton hangra felkaptam a fejem. Azonnal az ágyhoz rohantam, de ekkor már hulltak a könnyeim. Pár orvos rontott be a szobába és próbálták visszahozni Lewist. Ott álltam az ágy mellett, nem bírtam megmozdulni.
- Kisasszony menjen ki – szólított meg egy nővérke.
- Nem, nem hagyhatom egyedül – a könnyeimtől már alig láttam.
- Vigyék ki – kiabált mérgesen az orvos.
Az egyik ápoló megpróbált arrébb húzni, de nem engedtem.
- Azonnal engedjen el – ficánkoltam a karjai között.
- Nyugodjon meg, a hisztijével semmit sem fog elérni, és ezzel nem hozza vissza a barátját – az ajtó felé rángatott.
- Maga nem mondja meg nekem, hogy mit csináljak. Itt kell lennem nem, érti? – hisztérikusan üvöltöttem vele.
A következő pillanatban már kint találtam magam az egyik széken. Nem érzékeltem semmit sem a külvilágból. A járólapot bámultam és közben zokogtam.
- Lili… Lili – már egy ideje szólogattak, amikor nagy nehezen felnéztem rájuk – kijött az orvos – közölte Linda – de addig nem mond semmit sem, amíg oda nem jössz – felém nyújtotta a kezét.
Oda ballagtunk az őszes orvoshoz, akinek az arcáról semmi jót sem tudtam leolvasni.
- Sajnálom, és őszinte részvétem – csak ennyit hallottam a beszélgetésből.
- Neeeeemmmmm az nem lehet – a földre rogytam – nem halhat meg – őrjöngtem és közben a padlót ütöttem…

Zihálva és verejtékben úszva tértem magamhoz Lewis szobájába. Anya mellettem ült és csodálkozva tekintett rám.
- Nincs semmi baj sem – ölelt magához.
- Lewis… nem halhat meg, nem hagyhat el – zokogtam.
- Nem fog meghalni- ringatott anyu.
- Azt álmodtam, hogy meghalt… anya én ezt nem akarom, nem veszíthetem el- még szorosabban hozzábújtam.
- Nem fog meghalni ez csak egy buta álom volt- felemelte a fejem – ez csak egy álom volt – letörölgette a könnyeimet.
- De én akkor is félek – nyöszörögtem.
- Nem szabad félned, erősnek kell lenned. Lemegyek és csinálok egy kis teát, te addig menj és zuhanyozz le – megsimogatta a kezem.
- Rendben – nagy nehezen felálltam az ágyból, és elindultam a fürdőszobába.
Elég sokáig folyattam magamra a vizet, és próbáltam elterelni a figyelmemet az álomról, de egyszerűen nem ment. Túlságosan is valóságosnak tűnt ez az egész. Mire végeztem mindennel már anya is visszatért, és mosolyogva nyújtotta felém a gőzölgő teát.
- Köszönöm – mosolyodtam el halványan.
- Látom, egy pillanatra sem feledkezel meg Lewisról.
- Ezt most nem értem – ráztam meg a fejem, de nem volt túl jó ötlet, mert megszédültem.
- Csak nézz magadra – nevetett fel anya.
Követtem az utasítását, és csak akkor vettem észre, hogy mire is gondolt. Amióta itt vagyok állandóan Lewis pólóiban alszom, és napközben is ezeket veszem fel, mert így legalább velem van. Leültem anya mellé az ágyba, és csak néztem ki a fejemből.
- Mesélj, mi nyomja a szíved – törte meg a csendet anyu.
- Erről már meséltem hajnalban – belekortyoltam a forró italba – Fernando és ez az egész helyzet.
- Én úgy gondolom, hogy nem követtél el óriási hibát, hiszen Lewis már több mint 2 hónapja kómában van. És neked, is mint minden embernek vannak bizonyos szükségletei, amit ki kell elégíteni. Lehet, hogy nem a legjobb embert választottad erre a célra, de ami megtörtént az megtörtént – átkarolta a vállam.
- Tudom. Abban pedig biztos vagyok, hogy nem a legjobb embert választottam, hiszen Lewis és Fer nem a legjobb barátok sőt – sóhajtottam fel – de anya akár hiszed akár nem iszonyatosan vonzódtam hozzá. Persze ezt össze sem lehet hasonlítani azzal az érzéssel, amit Lewis iránt érzek. Akkor még jó döntésnek bizonyult, de mára már nagyon megbántam. Mindent el fogok mondani Lewisnak, joga van tudni – pár könnycsepp végig gördült az arcomon.
- Tedd az, amit jónak találsz, de nem szeretném, ha szenvednél. Ezért mit szólnál, ahhoz, ha most bemennénk a kórházba?– lelkesült be anya.
- Talán akkor nyugodtabb lennék. De nem szeretnék összefutni Anthonyval.
- Majd én lerendezem, csak mondjon valami rosszat.
- Kösz anya.
Egy órán belül már a kórházban voltunk. Féltem, hogy újra jelentkezik majd az a rossz érzés, ami egész délelőtt üldözött, de helyette teljes nyugalom költött a belém. Némán sétáltunk egymás mellett. Anya jól szemügyre vett mindent, hiszen még sohasem járt itt. Linda és Nick épp az orvossal beszélgettek, amikor mi megérkeztünk az emeletre. Mosolyogva fogadtak minket, biztos voltam benne, hogy valami jó hírrel fognak majd szolgálni.
- Sziasztok – köszöntünk egyszerre.
- Sziasztok – üdvözöltek minket, és Linda könnyes szemmel borult a nyakamba.
- Mi történt? – egy kicsit letoltam magamtól.
- Felébredt – szinte kiabálta.
- Tessék?- az örömtől az én szemeim is megteltek könnyel.
- Igen jól hallottad. Most mondta az orvos, hogy hajnalban magához tért. Mindenre emlékszik, és látni akar – mosolygott rám – jobb, ha nem váratod meg – az ajtó felé terelt.

4 megjegyzés:

  1. úristen, ilyet ne csinálj még egyszer!!! a szívbajt hoztad rám, hogy meghalt :_(
    még jó, hogy az egész csak álom volt^^
    áhh, és a végeee(L) végre felébredt Lewis :)
    azért tudom ám, hogy lesznek itt még bajok :S főleg, mikor Lili elmeséli, hogy mik is történtek, amíg Lewis kómában volt :/
    szuper lett (az elejét leszámítva :P:D)
    puszi

    VálaszTörlés
  2. Nikíí!!!

    Bmeg.... xD Te se vagy normáális xD :D Az eleje... najó nem mondok semmit, kajak elhittem, hogy meghalt... :D de nem :D xD
    Ááá tudtam én hogy pont most fog felébredni, jó kis konfliktus szagot érzek :D :D :P xD Már alig várom :D
    Folytatásért kiáltok!!! <3
    Puszií
    Tia

    VálaszTörlés
  3. Cya!!!
    Naon jó lett ez a rész is! Végre felébredt Lewis.
    Az eleje... :( :) :D
    Pusy!!!
    Kata

    VálaszTörlés
  4. Szia!
    Nagyon jó lett ez a rész. :) Az elsó felében majdnem elkapott a sírás...azt hittem tényleg meghalt. :( De szerencsére nem. :) Sőt magához tért!!! :D Ennyire még sosem örültem ennek az őrült angolnak. :)
    További jó írogatást! :)
    Puszííí
    Dóri :)

    VálaszTörlés