32. rész

Sziasztok!
Meghoztam a folytatást. Úgy döntöttem, hogy egyenlőre nem zárom be a blogot, viszont, ha a jövőben is alig kapok visszajelzést akkor törölni fogom. Nem szeretném kommihoz kötni azt, hogy mikor hozok új részt, de most mégis megpróbálkozok vele. Ha meglesz az 5 kommi, akkor hamarabb lesz folytatás. Úgy érzem, hogy ez nem nagy kérés. Akik eddig mindig írtak azoknak nagyon köszönöm <3 <3<3 Most is csak miattatok lett új rész :) 
Puszi: Nikíí

Kedd este érkeztünk meg Kanadába. Ekkor még boldog voltam, mert nem kellett találkoznom a kedves apukával. Viszont Lewis egész nap feszült volt. Rossz volt ilyennek látni, de sajnos semmit sem tudtam tenni inkább nem szóltam egy szót sem csak hozzábújtam. Szerda reggel kapott egy sms-t Anthonytól, hogy hamarosan megérkeznek és jó lenne, ha találkoznának, de csak a fiával akar beszélni ezt kiemelte.
- Szerintem én most lemegyek és elfoglalom magam valamivel- adtam neki egy puszit.
- Rendben, de ha nagyon felmérgel úgy is utánad megyek- engedett el.
Úgy döntöttem, hogy megreggelizek addig, amíg a Hamilton család folytat megbeszélést fent a szobánkban. Az egyik távolabbi asztalhoz leültem, de a reggelimhez alig nyúltam helyette a terem falát, mennyezetét tanulmányoztam.
- Szia, zavarok?- térített vissza valaki a valóságba.
- Bruno, nem zavarsz- mosolyogtam rá.
- Hogy hogy egyedül?- helyett foglalt velem szemben.
- Most jött Lewis apukája és egy kicsit egyedül hagytam őket.
- Értem- bólogatott.
- Kérdezhetek valamit?
- Persze, bármit- vigyorgott rám.
- Miért hordasz mindig sapkát?- erre a kérdésre már nagyon rég választ szerettem volna kapni.
- Megszokásból?- nevetett fel- ha zavar levehetem.
- Annyira nem zavar csak mindig sapkában látlak.
- Nagyon hozzám nőt igazából, ha nincs, velem már hiányzik- levette egy pillanatra és megsimogatta.
- Ő áll hozzád a legközelebb.
- Pontosan, de figyelj, ha versenyt sikerül befejeznem, akkor a következő nagydíjon a sapkámat amennyire csak tudom, hanyagolom ok?
- Rendben. Akkor remélem, hogy végre be tudod fejezni a versenyt, bár az lenne a legjobb, ha végre egy jó helyezést is sikerülne elérned.
- Hidd el annak én is nagyon örülnék, de talán a 20. hely még elérhető- nevetett fel keserűen.
- Majd jövőre jobb lesz- megsimogattam a kezét.
- Jövőre? Jó is lenne, de még azt sem tudom, hogy maradhatok-e- szomorodott el.
- Ha így állsz hozzá, akkor tényleg kevés esélyed van maradni- korholtam le szelíden.
- Miért talán állandóan mosolyognom kellene és annak örülni, hogy a következő hétvégén beülhetek ebbe a „kocsiba” ? Én nem a nevem miatt akarok itt maradni és nem sajnálatból, hanem azért mert érek annyit, mint a többi pilóta.
- Te is nagyon jó pilóta vagy hidd el- néztem a szemébe.
- Ezt csak most úgy mondod, hogy vigasztalj- förmedt rám.
- Ezt azért mondom, mert így érzem- nyomtam meg az utolsó szót.
- Sajnálom, hogy kiakadtam- pár perc csend után megszólalt.
- Semmi baj.
- Azt hiszem jobb, ha megyek- állt fel.
- Maradhatsz még, ha akarsz.
- Inkább jobb, ha megyek- adott két puszit majd távozott.
Nekem se volt sok kedvem lent maradni így visszaindultam a szobánkba. Szerencsére csend fogadott bent, ami annak volt köszönhető, hogy senki sem volt bent. Ezek szerint elment az apukájával. Leültem a kanapéra és eszembe jutott Nico múltkori telefonhívása. Remélem még nincs itt Nicole és nem fognak találkozni. A telefonom zenélni kezdtem így gyorsan a keresésére indultam. Az ágyon megtaláltam és rögtön megnéztem ki írt és mit. Nic volt.
Szia Lili
Lewis velünk van, itt vagyunk a közeli parkban, de van egy olyan érzésem, hogy nem sokára megjelenik valaki, akinek nem kellene, így ha ráérsz, akkor gyere utánunk. Ha történik, valami értesítelek.
Nic
Felkaptam egy kabátot és rohantam le. Tudtam melyik parkról beszélt az öcsi. Pár száz méterre a szállodától volt egy kicsi, de annál szebb zöld övezet, ami Lewisnak és nekem is nagyon megtetszett. Úgy döntöttem ezt a rövid utat megteszem gyalog is. Körülbelül 15 perc gyaloglás után megtaláltam a kereset helyszínt. Nico szerencsére még nem írt ezek szerint még itt vannak és nem történt semmi rossz se. Elindultam a párom keresésére. Pár perc bolyongás után meg is találtam, de amikor megláttam földbe gyökerezett a lábam és valami összetört bennem…
Tovább figyeltem a jelenetet és egyre jobban magamba zuhantam. Az nem lehet, hogy ennyire félre ismertem volna…nem… hazugság volt az egész? Nem… egyszerűen nem. Behunytam a szemem hátha csak álmodók, de mikor újra kinyitotta a keserű valósággal találtam szembe magam. A mellettem lévő fának dőltem kellett egy biztos pont. Nicole egyre jobban hozzásimult a páromhoz egyik kezével átkarolta a nyakát, míg a másikkal simogatta az arcát egyre kevesebb volt a távolság közöttük. Ekkor döntöttem úgy, hogy megfordulok és visszamegyek a szállodába onnan pedig a lehető leghamarabb elmegyek. Alig tettem meg pár lépést zokogni kezdtem. Nem bírtam sokáig állni így az egyik fa törzsének dőlve lecsúsztam a földre és sírtam. Körbe néztem és megállapítottam, hogy szinte ugyanott vagyok ahonnan elindultam. Nicot kerestem, de sehol se láttam viszont Anthonyt az egyik padnál pillantottam meg. Ő szervezte ezt az egészet. Megráztam a fejem és próbáltam megnyugodni. Kicsit hideg volt így felálltam és megindultam előre, de egyszerűen minden lépés nehéz volt egy belső hang azt súgta, hogy álljak meg, de a szívem és a testem tiltakozott ez ellen. A távolból veszekedést hallottam.
- Engedj el! Hányszor kell még elmondanom, hogy köztünk mindennek vége? Nem szeretlek nem érted?- Lewis hangjára felkaptam a fejem és megtorpantam.
- Mit szeretsz azon a kis libán? Nézz már rám! Sokkalta szebb vagyok- rikácsolta Nicole.
- Nem érdekel! Én Lilit szeretem és őt is fogom szeretni- kicsit felemelte a hangját, de vigyázott rá, hogy ne legyen túl feltűnő.
- Fiam ezt most fejezd be! Nem beszélhetsz így Nicolelal ő egy igaz nő- szólalt meg Anthony.
- Inkább egy igazi ribanc- vágott vissza Lewis.
- Hogy beszélhetsz így róla?- lépett közelebb a sértett félhez.
- Mindenki tudja, hogy nem egyszer megcsalt különböző énekesekkel meg táncos fiúkkal és különben is ne védd már ennyire ezt a nőt-, az utolsó szót elég gúnyosan ejtette ki.
- De védem, mert sokkalta rendesebb, mint a mostani kis nőcskéd. Azt se tudod, hogy merre járkál jelen pillanatban- tovább oktatta a fiát Anthony.
- Itt vagyok- szólaltam meg nem bírtam tovább hallgatni. Minden tekintett rám szegeződött.
- Lili- suttogta Lewis- mióta vagy itt?
- Elég ideje ahhoz, hogy tudjam mi történt- jelentettem ki csendesen.
- Akkor ugye azt is tudod, hogy mi újra együtt vagyunk- büszkélkedett Nicole.
- Süket még nem vagyok egyelőre, így ahogy hallottam Lewis nem akar tőled semmit sem- vigyorogtam a boszorkányra.
- Igazad van abban, hogy egyelőre, mert úgy is visszaszerzem- sziszegte, majd egy gyors puszi után elviharzott.
- Sajnálom- lépet közelebb a barátom és próbált átölelni, de eltoltam.
- Ne, most ne érj hozzám.
- Nah, látod milyen ez a nő- mutatott végig rajtam a kedvenc após jelöltem.
- Apa ezt most hagyd abba- megragadta a kezem Lewis és a park kijáratához húzott.
- Én tényleg nem akartam vele találkozni- mentegetőzött.
- Most kérlek, ne szólj hozzám- visszaindultam a szállodába.
Betartotta, amit kértem így csendben ballagtunk egymás mellett. Egyszer sem akarta megfogni a kezem és ez így volt jó. Beérve a hotelba rögtön a lifthez siettem. Némán álltunk egymás mellett. Végig simított a karomon és ez nekem elég volt ahhoz, hogy újra könny szökjön a szemembe. A folyosón pár ismerősbe botlottam, de nem törődve velük berohantam a szobánkba azon belül pedig a fürdőbe. Megmostam az arcom és kicsit átgondoltam az elmúlt óra eseményeit. Talán nyugodtabb állapotban hagytam el a szobát. Lewis a kanapén ült és engem figyelt.
- Ide jössz?- kérdezte meg hosszas hallgatás után.
Oda sétáltam, de megálltam előtte és úgy tekintettem le rá. Megfogta a kezem és lehúzott az ölébe. A fejem a mellkasának döntöttem, amíg ő a hajammal játszadozott. Felnéztem rá, majd megsimogattam az arcát.
- Tudod jól, hogy csak te vagy nekem- kaptam egy puszit az arcomra.
- Ezt már mondtad párszor, de akkor is rosszul esett azt látni, hogy az a nő hozzád ér. Igazából azt hittem, hogy csak átvertél és nem is szeretsz- vallottam be.
- Ez még csak meg se forduljon a fejedben. Én téged szeretlek és szeretni is foglak- csókolt meg szenvedélyesen.
- Én is szeretlek- bújtam hozzá.
Felpattantam az öléből és az ajtóhoz siettem.
- Mit csinálsz?
- Csak figyelj- kinyitottam résnyire az ajtót, majd egy hirtelen mozdulattal kitártam azt, így a túloldalon lévő három jómadár beesett a szobánkba. Fernando került alulra, rajta Seb majd Bruno foglalt helyett.
- Ti mit kerestek itt?- méregette a srácokat Lewis.
- Csak erre jártunk- nyögte ki Fernando- és Auu- újabb panaszos sóhaj hagyta el a száját, de ezúttal Sebnek köszönhette, aki próbált kimászni a két srác közül és Fer egyik érzékeny pontjára tapinthatott.
- Bocsi- állt fel Seb.
- Esetleg ha arrébb csúsznátok, akkor becsuknám az ajtót- mosolyogtam a földön fekvő két pasira.
- Minek köszönhetjük a látogatásotokat?- érdeklődött a barátom miközben a másik két srácnak segített felállni.
- Láttuk, ahogy Lili sírva rohan végig a folyosón és azt hittük, hogy bántottad- válaszolt Bruno.
- Nyugi srácok nem bántott Lewis- nyugtattam meg őket.
Nagyon jó hangulatban telt az este. Fernando valahonnan elővarázsolt egy pakli kártyát így elkezdődött a póker party. Én az ágyról figyeltem a fiúkat, de nem sokáig voltam egyedül, mert Seb hamarosan csatlakozott hozzám őt követte Bruno.
- Nyertem tudtam, hogy én vagyok a legjobb- ugrott fel Nando vigyorogva.
- Azért nem kell ennyire elszállnod magadtól bajnok- nevettem fel.
- Inkább kártyában verj el, mint a pályán- veregette hátba Lewis.
- Majd integetek neked az első helyről rendben?- folytatta a kis játékot a spanyol.
- Hééé nyugi srácok úgy is mi vagyunk a legjobbak. Ne is álmodjatok az első helyről- húzta ki magát büszkén a kis német.
- Ahhoz nekünk is lesz néhány szavunk Kölyök- vigyorgott rá a két bajnok.
- Nem vagyok Kölyök- durcizott az érintett.
- De az vagy- harsogta az egész társaság.
Úgy döntöttünk beteszünk egy DVD-t, de szerintem a film első tízperce után már mindenki aludt. Reggel én keltem fel a leghamarabb. Szerencsére nekem kényelmes helyem volt a párom mellett. Ez a srácokról már nem volt elmondható. A kanapén feküdt Seb ő még szerencsés volt. Igaz a lelógó keze Fer mellkasán pihent. A földön feküdt az előbb említett spanyol mellette pedig Bruno. Nando egyik karjával a brazilt ölelte magához, aki nyugodtam szuszogott a versenytársa mellet. Egész vicces látvány volt. Megkerestem a telefonom és készítettem pár képet. Nagyon jól indult a reggelem, de azt hiszem, a fiúk ma nem lesznek túl fittek a pályán, de hát miért nem mentek vissza este a szobájukba?