2010. április 24., szombat

30. rész

Reggel apró csókokra keltem fel, amik az egész testemet kényeztették. Sebi épp a hasamat halmozta el csókokkal, amikor hirtelen felkacagtam. Felemelte a fejét, rám nézet majd feljebb kúszott és megcsókolt.
- Minden reggel szeretnék így kelni- mosolyogtam rá.
- Ez megoldható- közben a hajamat simogatta.
- Bocsánat, hogy tegnap csak úgy eltűntem, de ez nekem sok- mondtam elcsukló hangon.
- Ugyan kicsim semmi baj, tudom, hogy ez most nagyon nehéz, de én itt vagyok és melletted állok- végig a szemembe nézett, és látszott rajta, hogy komolyan gondolta.
- Köszönöm- csókoltam meg.
Még kb. fél óráig szórakoztunk az ágyban, majd ideje volt felöltözni és indulni. A pályára kiérve pár szerelő elég furán nézett rám. Ez kezdett kicsit idegesíteni. Beérve a csapathoz nagy csend fogadott. Sebi is csodálkozott ezen. Leültem az egyik gumi halomra és onnan figyeltem a srácok munkáját. Mindenki tekintete rám szegeződött. Leugrottam a gumikról és a boksz elejéhez sétáltam.
- Most miért bámul mindenki? Mi rajtam olyan fura?- kiabáltam el magam, majd a választ meg se vártam elrohantam.
Elindultam a bokszutcában a két Ferrari épp a rajtot próbálgatta, elég szép gumi nyomokat hagytak az aszfalton. Közelebb sétáltam ki akartam őket kerülni, ez nem sikerült a legjobban. Hisz Fernando épp akkor indult el. Szerencsém volt, hogy gyorsan rálépett a fékre és nem ütött el. Megijedtem.
- Laura ilyet ne csinálj többet, szerencséd, hogy jó a reflexem és sikerült megállnom kicsit mérges volt Fer.
- Bocsi- mosolyodtam el.
Sebi a mérnökével és Tommival már a pályán volt. Gyorsan utol értem őket. Sebit átöleltem hátulról, erre ő megfordult és megcsókolt.
- Mit csinált az előbb Fer? Olyan nagyot fékezet- érdeklődött a német.
- Ááá semmi különöset- próbáltam hazudni.
- Biztos?
- Igen.
- Laura, Christian szeretne veled beszélni, az irodájába megtalálod- mondta Tommi.
- Okés majd bemegyek, ha visszaértünk- közben megszorítottam Seb kezét.
Én egész jól elszórakoztam, felszedtem pár kavicsot és azt dobáltam a pályára. El is találtam az egyik McLarenes-es mérnök lábát. Gyorsan Sebi mögé rejtőztem így nem láttak meg. Ahogy visszaértünk elmúlt a jó kedvem. A szívem a torkomba dobogott. Nem akartam vele szembe nézni, de muszáj. Bekopogtam az ajtón majd meghallottam Chris nyugodt hangját.
- Szia, beszélni akartál velem?- neki dőltem az ajtónak.
- Szia, igen szerettem volna- kicsit ideges volt.
- Sajnálom, hogy tegnap leléptem, de ez nagyon váratlanul ért- egy belső hang vezérelt és oda léptem hozzá megöleltem.
- Semmi baj, engem is váratlanul ért- megpuszilta a buksim.
- Én… én…- szipogtam.
- Nyugi, nem fogok semmit se erőltetni, hisz ez mindkettőnknek nehéz. Nem kell apának szólítanod. Nem is kérhetem ezt tőled. Csak annyit akarok, hogy ne haragudj és tényleg nem tudtam arról, hogy édesanyád teherbe esett. Minden másképp alakult volna, ha elmondja- még mindig a karjai közt voltam és ez jól esett.
- Köszönöm- suttogtam.
- Igazán nincs mit lányom- mosolyogott zavartan.
Ketten léptünk ki az irodából. Úgy érzem, egy nap talán tudom apának szólítani. Vidáman sétáltunk ki a többiekhez. Mikor viszont Seb felé néztem megfagyott bennem a vér. Egy szőke hajú lánnyal volt és nem beszélgettek.
- Sebastian- szólalt meg Christian.
- Igen- levegő után kapkodott.
- Ki ez a lány?- kérdezte kicsit mérgesen.
- Ő Hanna a volt barátnőm, de nem én tehetek róla ő mászott rám- próbált mentegetőzni.
- Én is itt vagyok- léptem ki könnyes szemmel Chris árnyékából.
- Laura ez nem úgy volt- próbált átölelni, de én eltoltam magamtól.
Visszaindultam a szállodába. Nem hittem el, hogy ezt meg meri csinálni. Az összes férfi bunkó. Sírva mentem vissza, legszívesebben elmenekülnek, de nincs hova. Jaime küldött egy e-mailt, ma este egy kisebb bulit tart és minket is meghívott. Előszedtem a bőröndből a kedvenc koktél ruhám. Gyorsan elmentem zuhanyozni, a hajamat kivasaltam és belebújtam a fehér kis ruhába. Épp a szandálomat csatoltam be, amikor nyílt az ajtó, Seb lépett be rajta http://www.youtube.com/watch?v=w55Nib4uf1U&playnext_from=TL&videos=cD2tJtaQFkY
- Hova mész?- kérdezte kicsit lehangoltan.
- Bulizni- vontam meg a vállam.
- Jaime bulijára?
- Igen, miért baj?- kérdeztem félvállról.
- Én nem megyek- a cuccát ledobta az ágyra.
- Nincs szükségem rád.
- Laura értsd meg nem én csókoltam meg- kicsit felemelte a hangját.
- Ahan persze, a pasim egy idegen csajt csókolgat, és mikor szólnak neki haláli nyugodt. Azt hittem benned megbízhatok. De te se vagy egy fokkal se jobb. Most derült ki, hogy az apám a főnököm, összetörtem, te meg rögtön egy másik lány karjaiba vetted magad. Kösz ebből nem kérek- az ágyon lévő kis párnát hozzádobtam.
- De hadd magyarázzam meg, kérlek- elkapta a karom és nagyon megszorította.
- Engedj el- kirántottam a kezem s bevágtam magam mögött az ajtót.
Eldöntöttem ma este befogok rúgni. Amint megérkeztem már rendeltem is a vodkát. A hangulat nagyon jó volt, egész este Jaime szolgáltatta a zenét. Rengeteg ember volt, pár ismerős arc is feltűnt. Lucas felkért nem is egyszer táncolni. Nagyon jó volt vele lenni.
Egy nagyon szép lassú szám következett nem sok kedvem volt, de szó szerint magával ráncigált a táncparkettre. http://www.youtube.com/watch?v=eD3yV16oYzg&playnext_from=TL&videos=VA2SpK7I1gI
Ahogy közel húzott magához, szinte izzott köztünk a levegő. A karjaimat körbe fontam a nyaka körül, ő pedig szorosan magához húzott. A keze lecsúszott a csípőmről egészen a fenekemig. A zene végénél közelebb hajolt és megcsókolt. Visszacsókoltam, őrjítő volt ez a csók. Még többet akartam, de ő is. Lassan kilopóztunk az épületből és a szálloda felé vettük az irányt. Egész úton csókolgatott. A sofőr pedig élvezhette a látványt…..

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése