2010. március 6., szombat

2. rész

- Igen?- meglepődve kérdeztem, ugyan milyen ötlete támadhatott.
- Szóval, mivel látom rajtad, hogy te se szeretnél másik szállodába menni és nekem sincs szándékomban így ezt a pár napot kibírjuk együtt, te alszol az ágyon én pedig a kanapén- eleinte félve mondta, majd mikor látta, hogy érdeklődve figyelem teljesen bele lendült.
- Ühüm értem… végül is… lehet róla szó- idétlenül billegtem az ágy mellett… na most jól bemutatod magad Laura pont mint egy idióta.
- Rendben- széles mosoly ült ki az arcára, és megindult a kanapé felé.
- Várj egy kicsit! Neked kell, kényelmesebb helyen aludnod mivel te versenyzel, így csak akkor egyezek bele, ha én aludhatok a kanapén- az említett bútordarabhoz léptem és a rajta pihenő ruhákat átpakoltam az ágyra.
- Hát jó, de, csak azért mert te akarod majd feltelepült az ágyra és ugrálni kezdet, épp ahogy én az előbb… mintha nem is pilóta lenne… csak egy nagyra nőt óvodás.
A bőröndömből úgy döntöttem ki pakolom azt, ami a legfontosabb az egyik kis zsebnél egy kép esett ki. Talán utoljára 5-6 éve láthattam ezt a fényképet. Én és apa voltam rajta az 5. születésnapomon, milyen szép volt akkor még minden. A család együtt volt, de talán én tartottam őket össze? A szemembe könny szökött és lerogytam a kanapéra a kép már a könnyeimben úszott, nem akartam sírni már meg tanultam elfojtani az érzéseimet, de most nem tudtam megállítani a könnyeimet Éreztem, hogy közeledik hozzám, nem szóltam egy szót sem csak a nyákba borultam és sírtam.  Nem kérdezett csak a hátamat simogatta a fotó alapján talán azt gondolhatta, hogy elveszítettem az édesapámat. Hosszú percekig sírhattam, de jól esett, hónapok óta magamba fordulva töltöttem a napjaimat. A sírást meg mellőztem, de most annyi minden összegyűlt bennem ki kellett adnom magamból.
- Most már jobb? – kérdezte halkan.
- Igen- válaszoltam szipogva, majd felálltam és a fürdőszoba felé vettem az irányt. Az arcomat megmostam párszor, de a tükörből még mindig egy meggyötört lány nézett vissza rám. Mi lett velem? Sohasem voltam ilyen pár hónapja törtek rám az emlékek és ezek a rossz érzések, most pedig a kép, amit találtam anyánál. Valamit titkol előlem, de nem tudom, mi lehet az. Vettem egy nagy levegőt, majd elhagytam a helyiséget. Felipe tv-zett épp egy sport csatornát nézett milyen meglepő? Oda ültem mellé és én is bele vetettem magamat a műsorba. Nem tudom milyen széria lehetett, amit épp közvetettek, hisz én csak a Forma-1-et szoktam nézni. Az egyik pasi megpördült és kiesett nem bírtam ki, hogy meg ne szólaljak.
- Talán ha hamarabb fékezz, és a cél egyenesbe visszavált kettőt akkor még most is a pályán lenne.
- Mit mondtál? Te honnan tudsz ilyeneket?- meglepődve kérdezte.
- Én csak… tippeltem, vagyis úgy érzem így lehetett. Miért nagyon nagy hülyeséget mondtam?
- Nem, mert igazából én is ezt gondoltam biztos csak a véletlen műve- mosolygott rám.
Nem néztem tovább a versenyt inkább lementem kérni még egy kulcsot a szobához illetve két kulcsot a fürdőszobához. Miután sikeresen végrehajtottam a feladatomat, úgy gondoltam ideje lenne elmenni ebédelni. Nem mentem messzire, csak a szálloda éttermébe, kiválasztottam egy távoli asztalt és onnan figyeltem az embereket. Miután megebédeltem visszamentem a szobába. Felipe elaludt, mégse kötötte le annyira ez a verseny, hiszen még mindig ugyanazok körözgettek. Fogtam egy takarót és betakargattam olyan aranyos volt csak álltam és néztem mosolyogva. Nem akartam felkelteni így úgy döntöttem egy frissítő zuhany jól esne. A zuhany alatt állva újra gondolkozni kezdtem nem hagy nyugodni az a kép. Közben a hideg és a meleg víz szabályos váltakozása kitisztította az agyamat valamelyest. Fél órán át álltam a víz alatt, ami lassan teljesen átváltott hidegre.. Felöltöztem és visszamentem, Felipe még mindig aludt. Leültem mellé az ágyra és elvettem a tv távirányítóját, amit szorongatott. Kapcsolgattam majd ráakadtam az egyik kedvenc sorozatomra a Dr. House ment így annál leragadtam és néztem. Észre se vettem, hogy már nem egyedül figyelem egyszer csak valaki megszólalt.
- Szerinted meg fog halni a csaj?- kérdezte Felipe álmos hangon.
- Nem tudom… lehet… - elgondolkoztam a válaszon, de igazából teljesen máshol jártam.
- Biztos segítenek, rajta amúgy látom még mindig nincs jó kedved- mondta halkan.
- De már sokkalta jobb- mosolyt erőltettem az arcomra, ami nem volt túl meggyőző.
- Akkor rendben- mosolygott majd leugrott az ágyról és látta, hogy a táskájára két kulcsot is helyeztem, rám nézet majd egy – Köszi szia- elhagyta a száját és el is tűnt.
Egyedül maradtam újra körbe jártam a lakkosztályt a kilátás gyönyörű volt a szobából, Budapest szép oldalát lehetett látni. Biztos minden hírességnek ezt a kilátást biztosítják, hogy a kicsiny országunk szép oldalát lássák. Kiültem az erkélyre előhalásztam a cigimet, amit még ez előtt két hónappal vettem és még mindig meg volt több mint a fele. Olyan rég éreztem, ahogy a cigi nyugtató hatása átjárja az agyamat jól elszórakoztam füstkarikákat fújtam teljesen megfeledkeztem magamról. Valaki kuncogott mellettem erre hirtelen oldalra kaptam a fejem és láttam, hogy a brazil barátom szórakozik rajtam.
- Mi olyan vicces? – értetlenkedtem.
- Csak néz magadra- már szinte folyt a könnye a nevetéstől.
Végig néztem magamon és csak, akkor tudatosult bennem, hogy egy macis póló és egy rózsaszín rövidnaci, amin szintén macik voltak illetve ehhez illő rózsaszín szőrmés papucs volt rajtam a hajam pedig összeborzolva. – Ez most miért baj már este van és fáradt vagyok, amúgy meg nem hiszem el, hogy neked nincs egyetlen egy olyan ruhadarabod, amin valamilyen mese figura van- mondtam úgy, mint aki meg van sértődve.
- Hát… izé… nem tudom, lehet, van.
- Kérsz?- nyújtottam felé a cigarettás dobozt egy ideg csak bámulta majd megszólalt.
- Nekem nem lehet- elkapta a tekintetét és az eget kémlelte.
- Értem, nem lehet, de akkor ezek szerint te cigiztél- fordultam felé mire ő is rám nézett.
- Igen, csak a csapat nem nagyon engedi nem is tudom mióta nem gyújtottam már rá- hatalmas sóhajjal válaszolt.
- Én biztosan nem árulak be szóval tessék, itt van, nyugodtan gyújts rá- mosolyogva nyújtottam újra felé a kis dobozkát.
- Köszi - majd kivett egy szálat és láttam rajta, hogy már régóta vágyott erre a pillanatra.
Csak néztük a békésen pihenő várost közben élveztük a cigi „jótékony” hatását, és beszélgetni kezdtünk, minden témát kiveséztünk, ami ilyenkor szóba jöhet. Talán már éjfél is elmúlt, amikor elfoglaltunk az ágyainkat és ellátogattunk álomországba. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése