2010. március 21., vasárnap

17. rész

Miután megbeszéltem magammal a dolgokat jobbnak láttam megkeresni Sebit. Kilépve az épületből elindultam a boxutcába. Pár ember kicsit furán nézett rám, hogy ez mit keres itt. Megtaláltam a csapatot és épp Sebit figyeltem, ahogy valamit magyaráz Tomminak. Sikeres volt a belépőm, hisz egy vezetékben megbukva hatalmasat estem volna, ha az egyik szerelő el nem kap. Hálásan tekintettem rá, ám ekkor meghallottam egy nagyon ismerős hangot, ami már hiányzott is. Felipe haladt el előttünk Fernandoval. Én pedig még mindig a szerelő karjai közt voltam. Felipe rám nézet, de nagyon hamar elkomorodott az arca, valószínű félre értette a helyzetet. Utána akartam menni, de ekkor valaki megragadta a karom is visszatartott.
- Jobb lesz, ha nem mész utána, mert akkor csak veszekednétek- Sebi volt az elkövető, aki visszatartott.
- Igazad van- bólogattam. – Biztos félre érette ezt az egészet- szomorodott el a hangom.
- Elég félreérhető volt, ahogy Antonio a karjaiban tartott- vallotta be a szőkeherceg.
- Kösz ez most marhára megnyugtatott- fintorogtam.
- Én csak az igazat mondtam, de most menjünk, mert dolgunk van- biztatóul kaptam egy puszit a homlokomra.
- Ma mit kell csinálnod? –érdeklődtem.
- Interjúkat kell adnom, és aláírásokat osztogatni- mosolyogott rám.
- Te szereted ezeket az eseményeket?- döbbentem le.
- Az aláírás osztogatást, azt igen, mert általában sok széplánnyal találkozok- sunyin vigyorgott rám.
- Csajozni akarsz ezek szerint- állapítottam meg.
- Mondhatni.
Egész nap a délelőtt járt a fejemben és az, hogy most valószínű csalódott bennem. Akárhányszor elment mellettem levegőnek nézett. Ez nagyon fájt, de dühített is, amiért ennyire féltékeny. Cristian megdicsért npom teljesítménye miatt. Semmit se rontottam el, Sebi mindenhova odaért időben és az interjúkat is időben megkapta a főnökség szépen időrendbe szedve. Még mindig olyan fura érzésem volt ha Cris a közelben volt, de rajta is érezhető volt a feszültség. Épp a parkolóba siettem, hisz itt találkozunk Sebivel ma még ő hozott ki, de holnap már a céges autóval fogok járni. A telefonomat nyomkodtam Selenának küldtem, egy sms-t, hogy találkozhatnánk, ha ő is itt van már. Felnéztem és épp akkor szállt volna be az autóba Felipe. Oda siettem hozzá és rátettem a kezem az ajtóra.
- Beszélnünk kell- kicsit dühösen szólaltam meg.
- Mégis miről, az új kapcsolatodról?- flegmán kérdezte.
- Mi féle új kapcsolatomról?- háborodtam fel.
- Ne játszd az ártatlant, láttam, amit láttam az egyik kis szerelővel nagyon jól elvoltatok ne is tagad- kiabált velem.
- Ezt nem hiszem el, ő csak elkapott, mert olyan szerencsétlen voltam, hogy megbuktam és elestem volna, ha ő nincs ott- magyarázkodtam.
- Persze, persze majd ha lesz, időm elhiszem- lekezelően beszélt velem.
- Te tényleg nem vagy normális, még hogy nem lett semmi baja az agyadnak a tavalyi baleset után- talán ezt nem kellett volna a fejéhez vágnom, de nagyon mérges voltam.
- Laura hagyj engem békén igazad volt, mégse illünk össze most meg, ha megbocsátanál indulni, akarok és gondolom téged is vár már a kis szerelőd- már ő is nagyon mérges volt.
- Na ide figyelj Felipe Massa csak egyszer mondom el SEMMI KÖZÖM SINCS ANTONIOHOZ érted?- rácsaptam a motorháztetőre.
- A kocsimat ne tedd tönkre légy szíves- majd arrébb lökött és beszállt a kocsijába.
- Rendben menekülj csak- egy könnycsepp csordult le az arcomon.
Nem szólt semmit se csak elhajtott amilyen gyorsan csak tudott. A közeli fához húzódtam és sírtam, szerencsére senkise vett észre, pedig pár pilóta már visszaindult a szállodába. Seb küldött egy sms-t hogy bent kell maradnia, de a srácok visszavisznek, ha még nem mentem volna el. Nem mozdultam csak tovább zokogtam. Nem hittem volna ezt róla, nem is vagyunk együtt, de ennyire féltékeny csak nem lehet, ráadásul meg se hallgat. Nekem is lehetne rá okom, hisz szebbnél szebb csajok veszik körül. Kezdett sötétedni, de én még mindig ott gubbasztottam meg se mozdultam. Kicsit sötétebb lett előttem ezért felpillantottam és egy ismerőssel találtam szemben magam. Leguggolt hozzám és letörölt egy könnycseppet az arcomról.
- Sajnálom- nagyon halkan mondta.
- Ugyan mit?- ugyanolyan lekezelően válaszoltam, ahogy ő az előbb.
- Mindent, hogy egy féltékeny barom vagyok- leült mellém és megfogta a kezem.
- Igen az vagy- helyeseltem.
- Mivel tehetném ezt jóvá?
- Nem is tudom talán semmivel- húztam egy kicsit az agyát.
- De én szeretlek Laura! próbált megcsókolni, de én elhúzódtam tőle.
- Ne Felpe most nem akarom- elfordítottam a fejem.
- Akkor legalább visszavihetlek a szállodába?- érdeklődött félénken,
- Igen- majd elindultam az autó felé, beszálltam és az út végéig meg se szólaltam.
- Átjössz hozzám este?- félénken kérdezte és közben a földet bámulta.
- Igen- mosolyodtam el, és felmentem a szobába.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése